félnarancs

félnarancs

Ikea Hack - rácsvédő színesen

2015. február 12. - félnarancs

Barátnőm megkért, hogy színesítsem ki az Ikea-ban vásárolt fehér rácsvédőjüket. Mivel nem kiságyban, hanem járókában fogják használni, ezért megkért, hogy minél élénkebb minták kerüljenek rá. Hiszen itt nem az alvás a cél, hanem a játszás!  Bár én a kiságyban használt színes rácsvédőtől sem ódzkodok. :)

 

Gondoltam jó alkalom ez, hogy készítsek róla egy diy bejegyzést.

 Amire szükségünk lesz:

 1 db  Kompisar Ikea fehér rácsvédő

 10 cm két oldalán rávasalható közbélés (én az egyik felén papírosat szeretem, de természetesen jó a hagyományos is)

 Színes anyagok

1. Nem vagyok egy nagy rajztehetség, az interneten viszont megszámlálhatatlan sok jó rajz van, ezért én onnan szoktam ötletet meríteni. Minél egyszerűbb rajzot találunk annál jobb és könnyebb dolgunk van. 

2. Miután megvan a minta, rajzoljuk rá a rávasalható közbélésre, vágjuk ki. Először vasaljuk rá a színes anyagra, majd a rácsvédőre. Ha nem papíros közbélést választottunk, akkor érdemes először a színes anyagra vasalni egy darab közbélést, aztán rajzolni vágni, majd a fejvédőre vasalni. 

3. Ha a minta több részből áll. Itt például a szárnyak más színű anyagból vannak. Akkor egyszerűbb először azokat felvarrni. Én a szemeket is először megcsináltam és utána vasaltam rá a madarakat a fejvédőre. 

4. Egyszerűbb dolgom volt a Bannerekkel. Itt csak rávasaltam az anyagra és máris lehetett applikálni. Én egyszerű lapos-öltést használtam, nagy közöket hagyva. Mivel a rávasalható közbélés megakadályozza az anyagfoszlását, ezért használhatjuk ezt az eljárást. 

5. A madarak mellé még egy feliratot is készítettem. Aki ügyes, az kézzel is előírhatja. Én kinyomtattam, kivágtam a betűket és átmásoltam. 

Tipp!  Mivel a Word-ben néha nehezebb eltalálni, milyen betűt szeretnénk, ezért én általában beírom a szöveget a Google-ba, rákattintok a képekre és onnan választok magamnak egy nekem tetszőt. Ehhez például ez volt az alap kép:

Számtalan módon díszíthetünk ezzel az eljárással, fejvédőt, párnát, függönyt, ágyneműt. Csak a képzeletünk szabhat határt!

Családfa párna

Egy elkésett ajándék, de remélhetőleg annál nagyobb öröm lesz ez a családfa párna a Dédi mamának és Dédi papának.

Amire szükségem volt az elkészítéséhez:

2 db 42x44 cm barna textil

kockás textil fának

zöld textil leveleknek

rávasalható közbélés

barna cérna a neveknek

1. Először kivágtam a barna alap lapokat, a zöld és a kockás textilt rávasaltam a közbélésre, egy sablon segítségével rárajzoltam a mintákat, majd kivágtam a leveket és a fatörzset.

Tipp! Érdemes először összeírni, hány nevet szeretnénk, hogy az elhelyezésnél tudjunk kalkulálni.

 

2. A levelekre ceruzával kézzel írtam fel a neveket, majd sötét barna cérnával kihímeztem. Lehet, hogy szebb lett volna sablont használni ehhez is, de így még egyedibb és közvetlenebb.

3. Mikor kész voltam. (Ez elég sok időt vesz igénybe. Aki nagyon ügyes akár géppel is csinálhatja.) Persze, aki annyira ügyes, az lehet, hogy nem az én blogomat olvassa. :)

Tehát, mikor kész voltam, elhelyeztem a leveleket és a törzset és rávasaltam az egyik barna alaplapra. Figyelni kell, hogy hagyjunk egy centimétert a szélnek és az alján két centimétert a cipzárnak.

4. Ha szépen felragadtak a minták könnyebben lehet rávarrni őket, akár kézzel, akár géppel. Én most géppel cikk-cakk öltést használtam.

5. Ezután már csak a huzatot kell elkészíteni. Én a rejtett cipzáras megoldást választottam. Itt a két alap lapot színükkel egymás felé fordítva, az anyag alján először egy 5 cm-t 2-2.5 öltéshosszal varrtam, majd átváltottam a legnagyobb öltéshosszra, végül az utolsó 5 cm-t újból 2-es öltéshosszal fejeztem be. Az öltésváltások között levarrtam a cérnát, úgyhogy hátrafelé varrtam pár öltést.

A középső hosszabb öltéseket felbontottam, idekerült a cipzár. Majd az anyag 3 oldalát is összevarrtam és a cipzárnál kifordítottam.

Figyeljünk, hogy a cipzár nyitott legyen mikor elvarrjuk a három oldalt, különben nem tudjuk kifordítani. Ezt tapasztalatból mondom. :D

Elefántfülek babáknak

Nagyszerű találmány ez a babapárna, főleg ha a baba szeret autóban aludni. ...és melyik baba ne szeretne? :)

Mi leginkább autósülésbe használjuk (főleg azért mert kicsit később fedeztem fel), de a barátnőm már a mózeskosárba is Rebeka feje alá rakta. Így az alvás is kényelmes volt, ébren pedig jobban fel tudta fedezni a világot és a játékait.

...és nem utolsó sorban melyik baba ne nézne ki jól elefántfülekkel? :)

 

 

 

 

Babasál juhhhuu :)

Télen a babák vagy kisgyerekek öltöztetése az egyik legnehezebb feladat a hétköznapokban. Nem elég, hogy indulásnál felöltöztetjük, bemegyünk egy nagyobb bevásárlóközpontba ahol meleg van, ott levetkőztetjük, aztán utána újra felöltöztetjük és így tovább. Nekem szerencsém van, mert Vencel nem üvölti végig az egészet. Elég türelmesen tűri. Két dolgot viszont nem szeret. A sálat és a kesztyűt. A kesztyűre még nem találtam alternatív megoldást, a sálra viszont igen és nekem nagyon bevált. Nem kell tekergetni, kabát alá gyűrni stb. Begombolom, neki kényelmes, melegen tartja a nyakát, nekem is kényelmes és gyors szóval számunkra ez a tökéletes babasál. :)

Pelenkázó táska (diy)

Egy nagyon szuper diy oldalra találtam a makeit-loveit.com-on. Rengeteg ötletes és hasznos elképzelés van itt, amit én is szeretnék kipróbálni. Az oldal angol, de tele van képekkel, így azoknak is érthető, akik kevésbé tudnak angolul.

 Ide kattintva egy pelenkázó táska elkészítését olvashatjátok.

 

Repülő doboz

Egy fotós barátom felajánlotta, hogy lefényképezi Vencelt karácsony előtt. Így én kapva kaptam az alkalmon, hogy megvalósítsak egy korábban látott ötletet.

A repülő doboz ötletét az alábbi linken találtam.

A dédi mama horgolta sapka és sál már meg volt, én pedig elkészítettem a repülőt.

IMG_4691

Tényleg nem volt több fél óránál, ahogy az eredeti leírásban is írják. Akár fényképezésre, akár játékra készítjük, nekünk is jó szórakozás lesz.

IMG_4764

fotó: rawphoto.hu

süti beállítások módosítása